180 perc: változások a felsőoktatásban


2012.02.10. 06:00 - 06:01
A komáromi Nokia-gyárban kezdett elbocsátások kapcsán fél hét után számba vesszük, milyen támogatást, segítséget tud adni a cég az utcára kerülő dolgozóknak.

Melegszik a fukusimai atomerőmű megrongálódott reaktora. Szakértőnk háromnegyed hét előtt elmondja, mire utalhat, és milyen veszélyeket rejt ez a jelenség.

A felsőoktatásban várható változások ellen tiltakoztak a diákok a héten, háromnegyed hét után a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke és a szaktárca helyettes államtitkára ütközteti az érveket és ellenérveket.

Mivel készül az LMP a parlament tavaszi ülésszakára? A választ a frakcióvezető adja meg negyed nyolc után.

Szóváltás – ezt a motívumot emelték ki a magyarországi polgárjogi helyzetről tartott brüsszeli bizottsági közmeghallgatást részletező tudósítások. Terveink szerint Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest kérdezzük fél nyolc után.

Hány rabszolgát tartunk, azaz hány rabszolga tartását támogatjuk akaratlanul is azzal, hogy olyan térségekből származó ruhát hordunk, ételt eszünk, ahol nem ellenőrzik a kizsákmányolást? Egy internetes oldal megmutatja, hány ember szabadsága van a kezünkben. A témával háromnegyed hétkor foglalkozunk.

Más-e a hatalom a nő kezében és más-e a nő hatalommal a kezében? Erről negyed kilenc után hallhatnak, a világ vezető pozícióiban lévő asszonyok sorsának bemutatása nyomán.

Indul a házasság hete, de miért csak akkor beszélünk erről a kötelékről, ha baj van vele? Nem biztos, hogy megkapjuk erre a választ, de gondolatébresztő mondatokat biztos hallunk majd a rendezvény egyik arcától, Bárdos Júlia művészettörténésztől, fél kilenc után.

Szerkesztő: Vovesz Tibor
Műsorvezető: Kiss Gábor István



MR1 Kossuth Radio> Archívum > 180 perc: változások a felsőoktatásban >