180 perc: interjú a Költségvetési Tanács elnökével

A 180 perc szerdára tervezett témái:

Kiemelt járműipari térségnek nyilvánította a kormány Kecskemét térségét. Mit jelent ez a városnak? – kérdezzük a polgármestert háromnegyed hétkor.

Elzárják a gázt Somogy megye nagy részén, karbantartási munkákat végeznek a vezeték hálózaton péntekig. Ez nemcsak nagy kihívások elé állítja a térség vállalkozóit, üzemeit, de biztonsági kockázatokat is jelent. Részletek hét óra előtt.

Tavaly december óta először változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács: negyed bázisponttal, 6,75 százalékra mérsékelték a rátát. Két év óta először mozdult el lefelé a mutató. A piac egy része ezt, egy másik része a kamat tartását várta. Elemzőt kérdezünk a döntésről negyed nyolc után.

Cáfolja a sajtóértesüléseket a Költségvetési Tanács elnöke: szervezete nem dobta vissza a 2013-as büdzséhez készült minisztériumi hatástanulmányokat. Már csak azért sem tehették ezt, mert még vizsgálják a dokumentumokat. Az viszont tagadhatatlan, hogy eltér a gazdasági fejlődésre vonatkozó adat a tanács számításai és a jövő évi költségvetés alapján. A Költségvetési Tanács elnöke, Kovács Árpád fél nyolckor nyilatkozik a 180 percnek.

A könyvelők továbbképzésének ellenőrzésébe kezd a Nemzetgazdasági Minisztérium. A témával háromnegyed nyolckor foglalkozunk.

„Építsünk hidat” – így lehetne lefordítani a nemzetközi ifjúsági fesztivál, a GenFest szlogenjét. 12 ezer fiatalt várnak a rendezvényre, melynek védnökségét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vállalta, és ez meghatározza a program központi témáját: a hit szerepe, jelenléte a hétköznapokban. Többet is megtudhatnak a rendezvényről, negyed kilenckor.

Sorra bemutatjuk a Kaszás Attila díj idei jelöltjeit. Kálid Artúrt köszönthetjük a 180 perc stúdiójában, fél kilenckor.

Ismét sláger a fröccs. Nemcsak a hosszú és száraz nyárnak köszönhető, de a hangzatos koktélok után egyre többen „szoknak vissza’” nagyapáink kedvenc hűsítő italára. Tehát hosszú lépés, viceházmester, nagyvadász és társai, háromnegyed kilenckor.

A műsor augusztus 29-én, szerdán reggel 6 órakor kezdődik, hallgassa ön is!

Szerkesztő: Vovesz Tibor
Műsorvezető: Csűrös Csilla
közben:


MR1 Kossuth Radio> Archívum > 180 perc: interjú a Költségvetési Tanács elnökével >