Az izraeli légierő tegnap délutáni ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, betartották a repülésbiztonsági szabályokat – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A közlemény szerint gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben megérkezett a Külügyminisztériumhoz, amely jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérést a Hatósághoz. Izrael budapesti nagykövete szerint nem kémrepülők jártak tegnap Ferihegyen. Aliza Bin-Noun hangsúlyozta, hogy az izraeli légierő két gépe szokásos rutinfeladatot hajtott végre, a gyakorlatban Budapest mellett a bolgár Várna is szerepelt. A két izraeli repülő ferihegyi felbukkanásáról a Magyar Nemzet saját forrásra hivatkozva számolt be. Bajnai Gordon miniszterelnök azonnali tájékoztatást kért az illetékes miniszterektől. Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli.
A Szigetköz vízpótlása érdekében az Európai Bírósághoz fordulna a Duna Charta és a Védegylet. A két civil szervezet úgy véli: az uniós testületnek erősebbek a jogosítványai, mint a hágai Nemzetközi Bíróságnak, amely 1997-ben már ítéletet hozott a Szigetköz vízpótlásáról. Közös közleményükben hangsúlyozzák: a 13 éve eredménytelenül húzódó tárgyalásokat be kell fejezni, és az Európai Bíróságnál kell elérni, hogy visszajusson a Dunába járó vízmennyiség. A Duna Charta és Védegylet emlékeztetett arra, hogy Szlovákia 1992 óta eltereli a Duna vízhozamának túlnyomó részét, és ez pusztulásra ítéli a Szigetközt, és az alatta lévő ivóvízkincset is.
Nem jutottak egyezségre a fiatal orvosok az egészségügyi miniszterrel. A rezidensek azt akarják elérni, hogy Székely Tamás függessze föl egyik rendeletét. Ez a szakvizsga után négy évig nem engedné a szakorvosoknak, hogy külföldön dolgozzanak. A végzősök több mint fele most arra készül, hogy tiltakozásképp bojkottálja a szakorvosképzést. Székely Tamás továbbra is azt állítja: félreértések miatt tiltakoznak a leendő szakorvosok, nincs ugyanis röghöz kötés, csak Magyarországhoz kötés. Az egészségügyi miniszter azt mondta: az, hogy itthon maradjanak az állami pénzen kiképzett orvosok, mindenkinek a közös érdeke.
Jogszerűnek találta a bíróság a Pécsi Vízmű üzemeltetési szerződésének fölbontását. Ezt Páva Zsolt, a város polgármestere jelentette be. A 30 nappal ezelőtt meghozott, ma kihirdetett ítélet jogerős. Tavaly októberben a pécsi önkormányzat új vízmű-társaságot hozott létre és fölmondta a szerződést azzal a céggel amely, addig biztosította a vízszolgáltatást. A francia érdekeltségű pécsi vízmű szóvivője azt mondta: meglepte őket a bíróság döntése, de még további perek is folyamatban vannak az ügyben.
Elítélték az auschwitzi táborfelirat tolvajait Lengyelországban. Az elsőfokú ítélet szerint másfél, illetve két évet kell börtönben ülnie annak a három férfinak, aki levágta az egykori haláltábor kapuját díszítő mondatot. A munka szabaddá tesz jelentésű feliratot két bűntársuknak kellett volna eljuttatnia a svéd megrendelőhöz. Az illetőt Svédország kiadja Lengyelországnak. A bűntársakat és a megbízót később állítják bíróság elé.
Tovább melegszik az idő. Országszerte sok lesz a napsütés, csak néha növekszik meg a felhőzet, eső sehol sem várható. Megélénkül a délnyugati szél. Hajnalra még -2, 3 fokig hűl le a levegő, de napközben már 13, 18 fokra számíthatunk.




