A hazai hatóságok szerint jogszerű volt az izraeli gépek tegnapi gyakorlata Magyarország fölött, az izraeliek pedig azt mondják, hogy nem kémrepülők jártak Ferihegyen. Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy az izraeli légierő két gépe rutinfeladatot hajtott végre. A magyar kormányszóvivő pedig közölte: a gyakorlat az engedélyeknek megfelelően zajlott. Arról azonban, hogy milyen okból járt Ferihegyen a két gép egyelőre nem nyilatkozott sem a Honvédelmi-, sem pedig a Külügyminisztérium.
Nem jutottak egyezségre a szakorvos jelöltek az egészségügyi miniszterrel. A rezidensek azt akarják elérni, hogy függesszék fel azt a rendeletet, amelynek értelmében a szakvizsga után négy évig nem dolgozhatnak külföldön. Székely Tamás továbbra is azt állítja: félreértések miatt tiltakoznak a leendő szakorvosok, nem egy-egy intézményhez, csak Magyarországhoz kötik őket.
Az adatvédelmi biztos lehetővé tenné, hogy a választópolgárok megtiltsák lakcímadataik kampánycélú felhasználását. Jóri András kezdeményezése azt a jogszabályt érinti, amelynek értelmében a jelöltet állító pártok, illetve maguk a jelöltek is kikérhetik a népesség-nyilvántartásból a névjegyzékben szereplők családi- és utónevét, illetve lakcímét. Ezeknek az adatoknak a kereskedelmi célú felhasználását eddig is megtilthatta bárki.
A Szigetköz vízpótlása érdekében az Európai Bírósághoz fordulna a Duna Charta és a Védegylet. A két civil szervezet úgy véli: az uniós testületnek erősebbek a jogosítványai, mint a hágai Nemzetközi Bíróságnak, amely 1997-ben már ítéletet hozott a Szigetköz vízpótlásáról. Közös közleményükben hangsúlyozzák: a 13 éve eredménytelenül húzódó tárgyalásokat be kell fejezni, és az Európai Bíróságnál kell elérni, hogy visszajusson a Dunába járó vízmennyiség. A Duna Charta és Védegylet emlékeztetett arra, hogy Szlovákia 1992 óta eltereli a Duna vízének túlnyomó részét, és ez pusztulásra ítéli a Szigetközt, és az alatta lévő ivóvízkincset is.
Törölte az őszi a sávolyi gyorsasági motoros futamot a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség. Közleményük szerint a magyarországi verseny azért marad el, mert a Balatonringet nem tudják időre felépíteni. A sávolyi Magyar Nagydíj helyett a spanyolországi Aragonban lesz a szeptemberi 19-i futam.
Cigány családok házaira dobtak Molotov-koktélt hajnalban ismeretlenek Siófokon. Senki sem sérült meg. A rendőrök szerint amatőr akcióról van szó, az elkövetők feltehetően nem akarták, hogy bárkinek baja essen - mondta rádiónknak a város polgármestere, Balázs Árpád. Ennek ellenére 24 órás járőrszolgálatot rendelt el a rendőrség a Klapka utca környékén.
Megkezdődött az Újpest Városkapu autóbusz-végállomás átépítése. A négyszáz milliós beruházás költségeinek felét pályázati pénzből teremtette elő a Volánbusz. Március végétől három hónapig ideiglenes végállomásról indulnak majd a járatok.
A változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk holnap is. A délnyugati szél több helyen megélénkül, helyenként megerősödik. Éjszaka foltokban köd képződhet. Éjszaka -2, 3, holnap 13, 18 fok lesz.




