Már csak délután négy óráig van idejük a pártoknak és a független jelölteknek arra, hogy szelvényeket gyűjtsenek és jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési képviselő-választásra. A jelöltséghez a törvény szerint legalább 750, a választókerület lakójának ajánlása szükséges. A pártok közül eddig a Fidesz-KDNP, az MSZP és Jobbik tudott mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet állítani. Azoknak, akik az utolsó napon adják le az ajánlószelvényeket, számolniuk kell azzal, hogy a jogorvoslati eljárás akár április 3-áig is eltarthat és csak ezután lesznek hivatalosan is
Nőttek a reálkereset: januárban 6,1 százalékkal volt több az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A javulás főként a személyi jövedelemadó szabályok változásával magyarázzák. A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 6 és fél százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Hazánkban januárban 2 millió 611 ezer volt az alkalmazottak száma.
Tesztrepülést tarthattak az izraeli repülők a magyar légtérben, és nem kémfeladatot hajtottak végre - erősítette meg egy biztonságpolitikai szakértő az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában. Gyarmati István szerint pilóták repüléstechnikai oktatásáról volt szó, a gépek polgári légifolyosót használtak hazánk légterében. Az izraeli nagykövet tegnap szintén azt mondta, hogy a két izraeli gép egy szokásos rutinfeladatot látott el. Aliza Bin-Noun hozzátette, az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt. Bajnai Gordon kormányfő azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben. A Fidesz a közvélemény azonnali, világos és egyértelmű tájékoztatását követeli a kormánytól.
Nem állt kezelés alatt, csak tanácsokat kapott az a tényői férfi, aki két lányát és feleségét megölte, majd magával is végzett néhány napja. A Kisalföldnek név nélkül nyilatkozó pszichológus azt mondja, hogy háromszor találkozott a családfővel, de nem látta olyannak az állapotát, hogy azonnal kórházba kellene utalnia a férfit. Azt tanácsolta neki, ha panaszai súlyosbodnak, forduljon pszichiáterhez, mert gyógyszeres kezelésre lesz szüksége. A Kisalföld emlékeztet arra, hogy a férfi apja korábban öngyilkos lett.
Sokszor nem megfelelő gyógyszert kapnak a sürgősségi osztályon kezelt idős betegek az Egyesült Államokban. Egy amerikai kutatócsoport sok millió betegfelvétel adatainak elemzése után jutott erre a megállapításra. A jelentésből kiderül, hogy az Egyesült Államok kórházaiban 2000 és 2006 között kezelt idős betegek csaknem 17 százaléka, azaz 20 millió ember kapott olyan gyógyszert, ami nem javított, sőt tovább rontott az állapotán. A kutatók hangsúlyozták, hogy a rossz gyógyszerválasztás 40 százalékát két készítmény adta, így ezek visszaszorításával már sokat javíthatnának a helyzeten.
Napos, igazi tavaszi időre számíthatunk ma. Legfeljebb fátyolfelhők lesznek az égen, eső sehol sem várható. Megélénkül a délnyugati szél. Délután 13, 18, este 6, 11 fok valószínű. A hétvégén tovább melegszik az idő, néhol már 20 fok is lehet.
Utolsó frissítés: 2010-03-19 10:15:30




