2010. március 20., 20 óra


MR  - 2010.03.20. 20:07


Megszüntette a bíróság Regőczi Miklós háziőrizetét. A BKV hűtlen kezeléssel gyanusított volt vezérigazgató-helyettese rádiónknak elmondta: hivatalosan ugyan még nem értesítették erről, de tud a döntésről. Az RTL Híradó számolt be arról, hogy a bíróság tegnap elfogadta Regőczi Miklós fellebbezését, és megszüntette a házi őrizetet. A bíróság sajtóügyeletese erről csak annyit mondott: nem tudja, született-e ilyen döntés. A volt vezérigazgató-helyettest azzal gyanúsítják, hogy 81 millió forintos kárt okozott a BKV-nak. Február elején vették őrizetbe, és akkor a bíróság házi őrizetbe helyezte. Egy hónappal ezelőtt pedig előzetes letartóztatásba került, ezt változtatták kedden újra házi őrizetre, majd tegnap azt is megszüntették.

Az MDF országos listáját nem a miniszterelnök-jelölt vezeti, sőt: Bokros Lajos rajta sincs. Ő a budapesti lista élére került, az ország lista első helyén Dávid Ibolya pártelnök áll. A Demokrata Fórum országos választmánya ma fogadta az országos választási listát. Úgy tűnik, hogy kompromisszum született: engedtek az MDF megyei delegáltjai, mert az országos listán az eredeti terveknek megfelelően helyet kapott egy SZDSZ-es is, és engedett Dávid Ibolya pártelnök is azzal, hogy Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt nem szerepel az országos listán.

Kegyelmet kapott az a hatgyermekes házaspár, akit azért ítéltek börtönre, mert gyerekeik nem jártak iskolába. A Miskolci Városi bíróság 16 hónap szabadságvesztésre ítélte a szülőket a gyermekek veszélyeztetése miatt. Az iskola szerint a kegyelemmel az utolsó eszközt is kivették a kezükből, hogy a rendszeresen lógó diákokat az iskolában tartsák.

Washingtonban több ezren tüntettek az iraki invázió kezdetének hetedik évfordulóján. Egyebek között azt követelték, hogy George Bush akkori elnök ellen emeljenek vádat a háború miatt. A tüntetők a washingtoni Fehér Házzal szemben fekvő Lafayette parkban gyűltek össze.

A harag napját hirdették meg mára ellenzéki szervezetek Oroszország félszáz városában. Bírálták azt, ahogyan Putyin kormánya a válságot kezeli. Moszkvában a rendőrök fölszámolták az egyik tiltakozó akciót - körülbelül 70 tűntetőt vittek el. Tiltakoztak az autósok is: 500 kocsival a moszkvai nagykörúton követelték a korrupt közlekedési rendőrség főnökének leváltását.

Balatonlellénél eloltották a nádast a tűzoltók. A település és az M7-es közötti berekköz több tízhektárnyi területen égett délután, a lángok néhány házat is veszélyeztettek. Boglári, siófoki, keszthelyi és marcali tűzoltók is részt vettek az oltásban, több órás küzdelemmel tudták elfojtani a lángokat. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.

Éjszaka időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és néhol kisebb eső, zápor is lehet. Holnap változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre számíthatunk, legfeljebb északkeleten alakulhat ki egy-egy zápor. A délnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. Éjszaka 4, 9, holnap 16, 21 fok valószínű.
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. március 20., 20 óra >