A honvédséggel kapcsolatos ügyek kivizsgálásában és nem távozásában látja politikai felelősségét a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre ezt a Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt közölte. A tárcavezető a hivatásos katonákat érintő vizsgálattal kapcsolatban azt mondta, hogy nem titkoltak el semmit, nem takargatták az ügyeket. Lázár János, a bizottság fideszes elnöke viszont nem tartja a legszerencsésebbnek a minisztériumi kommunikáció reakcióit. A közelmúltban a katonai ügyészség vesztegetéssel gyanúsított meg magas rangú és beosztású katonatiszteket, és előzetes letartóztatásban van a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora is, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak.
A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjei összegyűjtötték a célként kitűzött kétmillió ajánlószelvényt - jelentette be a Fidesz operatív igazgatója. Nyitrai Zsolt közölte: az összegyűjtött ajánlószelvények száma meg is haladta a kétmilliót, és ezen a héten minden Fidesz-KDNP-s jelölt leadja az induláshoz szükséges ajánlószelvényt a helyi választási irodáknál.
Az új influenza helyi megbetegedéseket okozhat, de Európában már nem várható újabb járvány - közölte az Európai Járványügyi Központ. A szakemberek szerint a következő téli időszakban azonban ez lesz a meghatározó influenzatörzs. Magyarországon várhatóan már napokon belül elkezdik a szezonális influenza-oltóanyag gyártását - értesült a Krónika. A most készülő vakcinákban már benne lesz az új vírustörzs, ezért nem lesz szükség két oltásra. Zimonyi Ferenc, a gyártócég, az Omninvest ügyvezető igazgatója rádiónknak azt mondta, hogy ősz elején oltható lesz a lakosság az új összetételű vakcinával.
Őrizetbe vett a tatabányai rendőrkapitányság egy 16 éves fiút, aki hónapokig cigarettát követelt egyik osztálytársától, és rendszeresen verte - közölte a rendőrség. A zsarolássorozatról a múlt héten szereztek tudomást a tanárok, és értesítették a rendőrséget.
Megerősítették a biztonsági előírásokat az amszterdami Schiphol repülőtéren. A repülőtér vezetése azután döntött így, hogy egy újságírónak tegnap csaknem egy liter folyadékot sikerült felvinnie egy repülőgép fedélzetére. A holland újságíró akciója nyomán megerősítik a repülőtér vámmentes áruházainak felügyeletét, a többi üzletben pedig felfüggesztik mindenféle folyadék árusítását. Karácsonykor szintén az amszterdami repülőtéren jutott föl egy nigériai férfi egy detroiti járatra alsónadrágjába rejtett robbanóanyaggal.
A finnországi Turkuban holtan találták cellájában azt az ápolónőt, aki korábban megölte egy szellemi fogyatékos páciensét - közölte a finn rendőrség. A "halál angyalának" is nevezett 28 éves nőre kiszabott életfogytiglani börtönbüntetést a múlt héten hagyta jóvá a fellebbviteli bíróság. A nőt bűnösnek találták abban is, hogy egy egészséges nyolchónapos csecsemőt is megpróbált meggyilkolni inzulininjekcióval.
Ma még felszakadozik a felhőzet és a nap is kisüt, de az ilyenkor szokásosnál hidegebb idő várható. Szerdán ismét beborul az ég és délnyugat felől egyre többfelé várható havazás. Az északkeleti, majd a keleti szél többfelé megerősödik, a Dél-Dunántúlon viharossá fokozódik, így ott hófúvás is lehet. Éjszaka -2, -7, napközben 1, 6 fok várható.




