85 éves a Magyar Rádió – Hangok a tudomány világából

Fotó: Wikipedia/Napoleon SaronyFotó: Wikipedia/Napoleon Sarony
A Tér-idő Hangot adunk – 85 éves a Magyar Rádió című sorozatának negyedik része a rádió tudománytörténetéről szólt. Lánczi Ágnes műsora.

Ma már szinte hihetetlen, hogy a televízió előtt is volt élet, és a természettudományos újdonságokat előadások formájában hallgatták az emberek a rádióban. A rádiókészülékek elterjedésével a hallgatók otthonának mindennapos vendégei lettek a tudomány népszerűsítői: Buga doktor, Lőrincze Lajos vagy Öveges József. Legendás sorozatok fűződtek a nevükhöz, ők voltak az ismeretterjesztés sztárjai, s rádiótörténeti műsorokban leggyakrabban őket idézik.

Marconi 1909-ben a rádió feltalálásáért kapta a fizikai Nobel-díjat Ferdinand Braunnal közösen. Nikola Tesla évtizedekig pereskedett az elsőbbségért, míg 1943-ban az Amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy neki tulajdonítja a találmányt. Körmendy László 1947-es, Marconiról szóló műsorában Öveges József mesélte el, hogy mi maradt meg ötven év után Marconi készülékéből.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > 85 éves a Magyar Rádió – Hangok a tudomány világából >