A biológiai sokféleség védelme

Fotó: FlickrFotó: Flickr
Naponta olvasunk, hallunk, látunk híreket arról, hogy egy-egy növény vagy állatfaj végleg eltűnt a Föld színéről – erről szólt szombaton az Esti beszélgetés a Földről adása.

Óriási iramban tűnnek el a természetes élőhelyek, mert az emberek, főleg a nagy cégek, kivágják az erdőket, lecsapolják a lápokat, felszántják a legelőket, elszennyezik a tengereket és az édesvizeket. Különféle tudományos jelentések a biológiai sokféleség csökkenésének riasztó üteméről számolnak be, eközben az is közismert, hogy az emberek ökológiai lábnyoma és a világ népessége is növekszik. A WWF legutóbbi „Élő bolygó” jelentése szerint 1970 óta a sokféleség 30%-kal csökkent. 1992-ben született meg a Biológiai sokféleség védelméről szóló nemzetközi egyezmény. 2002-ben az aláíró 193 ország megegyezett abban, hogy 2010-re jelentősen mérsékelni fogják a biodiverzitás csökkenését, azonban az akkori célkitűzések nagy része nem teljesült, így például a veszélyeztetett fajok ötödének a védelmét sem értük el. Épp ezért volt rendkívüli jelentősége a Japánban, Nagoyában október második felében tartott ENSZ biológiai sokféleségről tartott csúcstalálkozónak. Természetvédő szervezetek jelentős sikernek értékelik, hogy a fejlett és a fejlődő országok közötti feloldhatatlannak tűnő ellentétek dacára, utolsó pillanatban, egy természetvédelmi szempontból kulcsfontosságú megállapodás született.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > A biológiai sokféleség védelme >