Kovács Anna összeállítása a Magánhangzó hétfői adásában.
Úgy kezdődött, hogy valaki zsörtölődni, morogni kezdett, majd kiderült, hogy másnak sem nagyon tetszik, ami készülődik, s már csoportba verődve tárgyalták, hogy valamit tenni kellene. Aztán jött valaki, aki azt mondta: legyen. És született egy kis közösség. Hogy minek az érdekében vagy mi ellen, az már mindegy is. Az a fontos, hogy legyen. Róluk szól a Magánhangzó A közöny puccsistái című sorozata, amelynek riportjait július 12-től felidézi a műsor.
Az egyetemista testvérpárnak elege lett a zajból, aztán a magányból. Úgy gondolták, hasonlóan érezhetnek azok az emberek is, akikkel egy helyen laknak, csak eddig még nem tudtak egymásról. Így jött létre egy kis közösség a József Attila lakótelepen. A IX. kerületi Napfény utca lakói forgalomlassító pikniket és tökfesztivált is szerveztek.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



