A Magyar Írószövetség az egész írótársadalmat szeretné képviselni, és küzdeni fog, hogy az elmúlt évek mélyrepülése után a kortárs magyar szerzők ösztöndíjak, honoráriumok formájában végre mérhető anyagi támogatásban részesüljenek – mondta megválasztása után Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség új elnöke. A József Attila-díjas költővel Molnár Pál beszélgetett a Vasárnapi újságban.
Szentmártoni János abban bízik, hogy új lendületet kap a szervezet, és versenyképesebbé válik, azaz az eddigi hagyományok megőrzése mellett sikerül hangsúlyosabban jelen lenni a médiában, az interneten, a köztudatban. Logót és szlogent is kikristályosít az 1945-ben alakult szervezet. Az írószövetség a legnagyobb irodalmi szervezet. A rendszerváltás óta nem folytat pártpolitikát. Gyűjtőszervezetként működnek, a magyar irodalom egészének jövőjéért dolgoznak, a magyar identitásért, nyelv gazdagításáért fáradoznak. A Magyar Írószövetség minden író előtt nyitva áll, de azoknak, akik besározták a szervezetet, a nyilvánosság előtt kell kifejezni, hogy megváltoztatták véleményüket.
A magyar irodalom európaiságát hangsúlyozni kívánja a szervezet a magyar EU-elnökség fél évében, rámutatva, hogy Janus Pannoniustól Kányádi Sándorig a kontinens egyik meghatározó irodalma volt és maradt a magyar – rögzítette az Írószövetség elnöke.

Hallgassa meg!



