A mindennapi technika ártalmai

Fotó: Flickr/Mr.ThomasFotó: Flickr/Mr.Thomas
A technika fejlődésének nem csak az életünket könnyebbé tevő, de az egészségünkre ártalmas hatásai is vannak. Ezekről szólt a Napközben hétfői adása.

A tanárok tapasztalata az, hogy egyre több óvodából kikerült gyermek ismeri sőt, akár napi szinten is használja számítógépet, ez pedig egyértelműen meglátszik a fizikai állapotukon. Bár ma jóval kevesebb gyerek születik, mint például huszonöt évvel ezelőtt, a gerincproblémák száma mégsem csökken, sőt kétszer annyi fiatal küzd ilyenfajta gondokkal. Sok háztartásban van nagy képernyős televízió, ami erősen rontja a látást, ha nem megfelelő távolságból nézik, de nem csak a szemnek, az egész testnek károsan hat a túlzott tévézés, hiszen annyival kevesebbet mozog a gyermek.


A felnőttek sincsenek jobb helyzetben, mint a gyerekek, főleg azok, akik ülőmunkát végeznek. Nekik nagyon fontos lenne, hogy megfelelő minőségű, jól beállított székeken üljenek, de ez természetesen a munkaadótól függ. Nagy-László Nóra foglalkozás-egészségügyi szakorvos, Besze Tibor ortopéd szakorvos és Pusztai Dezső szemész orvos arról beszéltek a Napközben hétfői műsorában, hogy mit kell tenni ahhoz gyerekkorban, hogy aztán felnőttként minél később jelentkezzenek mozgásszervi panaszok, de szó volt arról is, hogy milyen a jó megvilágítás, a megfelelő monitor valamint ülő munka esetén a helyes testtartás.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > A mindennapi technika ártalmai >