A pécsi Csontváry Múzeum története

Fotó: Wikimedia/Váradi ZsoltFotó: Wikimedia/Váradi Zsolt
A nyolcvanas években Csontváry Kosztka Tivadar még érdekelte volna a nyugatot, de a kultúrpolitika elszalasztotta a nagy pillanatot.

A pécsi Csontváry Múzeum 1973-ban nyílt meg első formájában, néhány képpel. Csontváry Kosztka Tivadar öt nagy képe akkor a Szépművészeti Múzeumban volt letétben, a többi festmény pedig a Csontváry képek megmentőjének, Gerlóczy Gedeonnak a tulajdonában volt. Romváry Ferenc művészettörténész a hetvenes évek elején vette fel a kapcsolatot Gerlóczy Gedeonnal, s ajánlotta fel, hogy Pécsen nyissanak képtárat. A város és a megye vezetősége azonban mégsem adott kiállítóhelyet, s csak Aczél György közbelépésével fogadták be a képeket. 1987-ben az Amszterdamban megrendezett Magyar Napokon a holland miniszteri biztos jelezte, hogy szívesen rendeznének Csontváry kiállítást, s Párizs is érdeklődött. Négy év alatt azonban csupán annyit sikerült Magyarországon elérni, hogy az erre alakult bizottság kimondta, engedélyezik a Csontváry képek külföldi bemutatását. Mire azonban a festményeket sikerült restaurálni, a nyugat érdeklődése elmúlt.

A Gondolat-jelben a múzeum történetéről Romváry Ferenc művészettörténésszel beszélgetett Gócza Anita.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > A pécsi Csontváry Múzeum története >