Az erdélyi magyarság múltbeli helyzetéről és annak mai következményeiről beszélgetett Józsa András fizikussal Perjés Klára.
A Székelyföld szellemi központjában, Marosvásárhelyen dolgozott, de Ohm törvényei hiába állnak mindenféle nemzeti érdek fölött, amikor a rendszer intett, Józsa András fizikusnak is költöznie kellett. Ma Szovátán él, ahol szintén pezseg a magyar kulturális élet. Miután gyerekként azt tanulta meg, hogy minden az orosz nép dicsőségének köszönhető, majd ugyanezt a románokról kellett elmondania, tizenévesen elhatározta, hogy hazugságot nem fog továbbadni. Ám történészi diploma nélkül is kíváncsi a múltra, úgy gondolja, minden, ami ma történik, az valahol a múltban gyökerezik. Megaláztatások, szenvedések, közös problémák, kínlódó gazdaság – ezekről beszélni kell, nem elfelejteni. A szülőföldjét gyalog és biciklivel bejáró tanár szerint a pillanatnyi politikai széljárás változásától csak az autonómia óvhatja meg a székelységet.
A székely fizikus és a történelem |

Hallgassa meg!



