A Napközben szerdai adásának vendégei Hodorics András, az FHB vezérigazgatója, Kézdy Gábor a Hild vezérigazgatója és Binder István, a PSZÁF szóvivője az életjáradék programokról beszélgettek Érczfalvi Andrással.
Az első életjáradékos szerződéseket 2005-ben kötötte meg a Hild, és ezeknek a száma egészen 2008 elejéig emelkedett is, de aztán a gazdasági válság miatt fel kellett függesztenie Hildnek és az OTP-nek a szerződéskötéseket, egyedül a 2006 óta működő FHB életjáradék programja működik folyamatosan.
Körülbelül ötezer megkötött életjáradékos szerződés van, ami a nyugdíjasok számához képest nem tűnik soknak, de ez a szám is nagyjából hetvenmilliárdos ingatlanvagyont jelent. Bár Európa más országaiban is kedvelt forma az életjáradék, azért szerződések száma ott sem túl magas, aminek elsősorban az az oka, hogy kevés ingatlantulajdon van, jellemzőbb a tartós bérlet.
A válság ellenére is biztonságban vannak az életjáradékosok |

Hallgassa meg!



