Alapkamat emelés, jegybanki szigorítás

Fotó:
Két év után újra emelték a magyar alapkamatot. Miért szigorított a jegybank és mik a kilátások? – teszi fel a kérdést szombaton a G7 gazdasági műsor, Szentgáli Edit szerkesztésében.

Keddtől már öt és fél százalék a magyar alapkamat mértéke, mert a Monetáris Tanács két év után újra a szigorított. A műsorunk vendége, Kontrád Zsolt az MKB bank vezető elemzője beszélt a részletekről. Az állami nyugdíj biztonságot jelent, de mire elég? Mit tehetünk mi magunk az időskori elszegényedés ellen? Szakemberek szerint fiatalon sem kell csillagászati összegeteket félretenni, hogy majdani nyugdíjunkat kiegészítsük. Vén Európa- mondják, és arra is gondolnak, hogy az elöregedés és a nyugdíjkérdés nem csak Magyarországon probléma. Az Eurostat előrejelzése szerint 2050-ben, az unióban a 65 év felettiek aránya 30 százalék lesz, miközben minden nyolcadik ember 80 évnél idősebb lesz. A felosztó-kirovó típusú állami nyugdíj rendszert, a Bismarc-i szisztémát 121 éve vezették be, akkor még persze minden eltartottra 8 aktív dolgozó jutott. Ez a szolidaritási elvű nyugdíjrendszer tehát nem egy elöregedő, hanem egy növekvő népességű társadalomra lett kitalálva. Ma Magyarországon nem ez a helyzet, és nyilvánvalóan nehéz a rendszert úgy egyensúlyban tartani, hogy kevés a járulékbefizető és sok az onnan nyugdíjra számítók száma. Egy felmérés szerint egyébként egyre többen gondolják, hogy nem egyedül az állam felelőssége, hogy gondoskodjon a nyugdíjasokról. És bárhogyan is alakuljon a magán-nyugdíjpénztárak sorsa, egy dolog kézenfekvőnek látszik: a jövőben a nyugdíjunkról saját magunknak is gondoskodni kell. Végül még egy téma a műsorból: két város turisztikai kézfogása, avagy miért segíti egymást a miskolci kocsonya fesztivál és a mohácsi busójárás?

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Alapkamat emelés, jegybanki szigorítás >