Himmer Éva, a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága elnöke és Horváth Szilveszter játékszenvedély szakértő, érintett hozzátartozó valamint Rajna Péter ideg- és elmegyógyász professzor a Napközben adásában.
Eltéved, nem tud felöltözni, elfelejti, hogy ki Å‘, és általában a végén 24 órás felügyeletre szorul. Családok mindennapi életét roppantja meg, ha hozzátartozójuk Alzheimeres lesz. Ez a betegség ugyanis feledékenységet, hallucinációt és a központi idegrendszer hanyatlását okozza. Egészen a kilencvenes évek végéig, laikusok és orvosok egyaránt azt gondolták, hogy ezek a tünetek a normál öregedéshez tartoznak. Most már azonban egyértelmű, hogy ez egy betegség, amit ki kell vizsgálni. Magyarországon egyébként egyes becslések szerint több ezren, mÃg egy másik felmérés szerint legalább százhatvan ezren érintettek.
A műsorban szó esett az Alzheimer tüneteiről, amelyek egy jelentős része félreérthetetlenül csak erre a betegségre jellemző. A betegek többségét saját családtagjuk gondozza napi huszonnégy órában, feláldozva saját életét, egzisztenciáját és sok esetben egészségét is, mert még mindig nagyon kevés és drága intézmény van csak, ahol kifejezetten az Alzheimer kórban szenvedőket látják el.

Hallgassa meg!



