Államalapító István király szentté avatásának napján, Fogarasi Gábor református lelkész beszélt az Arcvonásokban, Felszeghy Csaba riportjában.
Fogarasi Gábor fiatal református lelkész, Újpalotán hozott létre gyülekezetet. Most mediátor képzésen vesz részt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, de különösen érdekli a szociológia és egy Fejtő Ferenc baráti kör szervezésén fáradozik. Mindig is a szellemi átjárások, a falak lebontása volt a célja, ebből néha konfliktusai is vannak, de a lényeg számára a közösségépítés és nem a fal építés. Mint a műsorban mondta, először saját magunkban kell lebontani a falakat és nagyon fontos a megbocsátás. Ez igaz lehet két ember között is, de akár két nemzet között is. A sérelmeket, amelyek bennünk gyűlnek, begyógyíthatóak, és szerinte épen erről szól a hit. Fogarasi Gábor nyitott szellemű ember, nem elégszik meg a sztereotipikus válaszokkal, keresi a megújulás lehetőségeit. Úgy vélte, először a szívünkben kell felépülnie egy templomnak, és csak azután kell épület, imaház.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



