Az Andrássy út körül

Fotó: Wikimedia/BdamokosFotó: Wikimedia/Bdamokos
Az Időt kérek című műsorban Szénási Sándor Az Andrássy út körül című kötet szerzőjével, Gábor Eszterrel beszélgetett.

Az Andrássy út a 19. század közepén, végén kezdett kiépülni, majd a 20. század elején a Hősök terével teljesedett ki – a hatalom, a pénz és a művészet központja lett, s szimbolikus térré vált. Beépítési módját előre meghatározták: a mai Károly körút és a nagykörút között zárt sorban három-négyemeletes házakat, az Oktogon és a körönd közötti szakaszon alacsonyabbakat, a körönd és a Bajza utca között kétemeleteseket, a Bajza utcától a mostani Dózsa György útig pedig szabadon álló, maximum kétemeletes villákat lehetett építeni.

Az Andrássyn élt Jókai Mór és Feszty Árpád, aki itt festette meg A magyarok bejövetelét, s villájába később a Petőfi Társaság költözött. De az Andrássy úton jött létre a főváros első művésztelepe is. A húszas években aztán megkezdődtek a lakásleválasztások, az eredeti épületekhez hozzáépítettek, s az Andrássy út lassan hanyatlásnak indult. A műsorban Gábor Eszter a leghíresebb villákról és azok egykori lakóiról mesélt. Tanulmánykötetét az Osiris Kiadó jelentette meg.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Az Andrássy út körül >