Az Omega és egy kollégiumi gondnok

Fotó:
Gellért András műsorának hatodik része július 10-én hangzott el.

A magyar beat és pop zenés meséjének következő fejezetében igazi mesehőssé válik egy kollégiumi gondnok, aki ugyan nem kérte meg a királylány kezét, nem küzdött meg a király sárkánnyá változott feleségével, de még csak igazságot sem osztott a nép egyszerű és indulatos fiai között, azonban mindezek ellenére mégis helyet követel magának e történetben. Joggal kérdezhetik, hogy-e passzív életmód ellenére az anti-hősből miképpen válhat legenda?


Először felidéztük, hogy Benkő László gyerekkorában lelkesen zongorázott, majd mielőtt hosszú szakállt növesztett volna, tagja lett a budapesti Haydn zenekarnak. Innen már csupán néhány lépésnyire volt az Omega, de ehhez kellett egy ötletgazdag kollégiumi gondnok, és persze néhány évnyi gyakorlás a pesti és a balatoni éjszakában. Beszélgetés Benkő Lászlóval és Benkó Lászlóval valamint Sebők János szakíróval.

A magyar zenekarok legtöbbje - még ha nem is vallotta be a nagy nyilvánosság előtt - mindig is vágyott a nemzetközi karrierre. Azt remélték, helyük lehet a külföldi bálványok mellett. Az Omega többször is átlépte a határt, és nem eredménytelenül. Orosz Márta berlini tudósító emlékezett vissza.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Az Omega és egy kollégiumi gondnok >