Nagy József pszichológus, volt túsztárgyaló, Pozvai Zsolt tréner, a Develor Zrt. vezérigazgatója, Kisházi Gergely politikai szakértő, politológus, pszichológus valamint Végh József nyugalmazott rendőr ezredes, kriminálpszichológus a napközben csütörtöki adásában.
Szakemberek szerint adott szituációban a szavak tartalma a teljes közlésnek mintegy hét százalékát jelenti csak. A gesztusok, a mimika és egyes pszichológusok szerint az illatokkal, feromonokkal történÅ‘ kommunikáció alapvetÅ‘en döntÅ‘ tényezÅ‘k. A szakemberek szerint ugyanakkor csupán a beszélgetÅ‘ partner nonverbális megnyilvánulásai alapján Ãtélni nem szabad, az egész embert kell nézni és figyelni. Óriási hiba, ha valaki úgy próbálja eldönteni a vele szemben ülÅ‘, például munkára jelentkezÅ‘ rátermettségét, hogy egyfolytában a testbeszédre koncentrál, hiszen nem tudhatja, hogy a másik fél mennyire képzett, és könnyen elképzelhetÅ‘, hogy éppen a másik játsza ki az Å‘ fél tudását.
Beszéd és testbeszéd: csak együtt szabad értelmezni |

Hallgassa meg!



