Átalakításra szorul a magyar rehabilitáció

A magyarországi rehabilitáció minőségéről, a mozgáskorlátozottak életesélyeiről szólt a csütörtöki Magánhangzóban Pálfi Balázs összeállítása.

Rehabilitálni azt az embert kell, aki a született vagy később kialakult egészségkárosodás miatt erre rászorul. A statisztikák szerint fogyatékossággal, egészségkárosodással illetve megváltozott munkaképességgel él a magyar népesség tíz-tizenkét százaléka. Rehabilitációjuk többféle szinten, az egészségügyben, a szociális szférában, az oktatási intézményekben, valamint a munka világában történik meg. Lelik Ferenc a Hátrányok Dacára Alapítvány vezetője úgy látja, a hazai rehabilitáció ideje nagyon rövid és a minősége sem megfelelő. Klauber András az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet osztályvezető főorvosa hangsúlyozta, hogy a rehabilitáció nem csak orvosi tevékenység, mert ugyanígy szükség lenne hozzáértő nővérek, gyógytornászok, konduktorok segítségére is – erre azonban a kórházaknak nincs elég pénzük.

A kórházak költségvetése azt sem engedi meg, hogy személyre, korra, szociális helyzetre szabott rehabilitációt kapjanak a betegek. Míg nyugaton a mozgássérültek negyven százaléka dolgozik, és természetes, hogy minden gond nélkül bejutnak egy épületbe, addig itthon csak az esélyegyenlőségi törvény mutatja a változást, hiszen az intézmények jó része még ma is megközelíthetetlen kerekesszékkel és a rehabilitált embereknek csupán négy százaléka tud elhelyezkedni, munkát vállalni.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu