Cseke László és a Szabad Európa Rádió

Fotó: Wikimedia/Agent021Fotó: Wikimedia/Agent021
Gellért András műsorának tizedik része augusztus 7-én hangzott el.

A magyar beat és pop zenés meséjének következő része egy férfiról szól, aki három éven keresztül mást sem csinál, csak ül egy mikrofon előtt, ismeretlen nevű emberekről mesél, majd a bővített mondat végén elindítja a lemezjátszót. A hang azonban csak kifelé megy, befelé nem. Egyetlen szó, egyetlen hangfoszlány, de még csak egy levelezőlap sem jut el hozzá. Három hosszú esztendő telik el így, a teljes elszigeteltségben és a látszólagos érdektelenségben. De ez csak a látszat, mert a távoli ország stúdiójában ülő ember - anélkül, hogy erről tudomása lenne - lassan történelmet kezd el írni. Szavai és persze a zenéi reményt adnak egy reménytelenségbe süppedt országnak. Mai mesénk róla és követőiről szól.

A TOP Twenty műsoránál csak egy valami, pontosabban egy valaki volt népszerűbb: Cseke László a SZER, a Szabad Európa Rádió munkatársa.

Az adásban részletet hallhattak a Rendhagyó Vasárnapi Koktél című műsorból valamint beszélgetést Miklós Tibor szövegíróval, Bródy Jánossal, Benkő Lászlóval, Cseke Lászlóval és Ligeti Nagy Tamás újságíróval.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Cseke László és a Szabad Európa Rádió >