Oláh-Gál Elvira ismertette a részleteket a Határok nélkül szerdai adásában.
Évtizedeken keresztül elvárás volt Magyarországon, hogy az elszakított területek és emberek problémájáról csak úgy beszélhessen újságíró, illetve közéleti személyiség, hogy legyen tekintettel a szomszéd népek érzékenységére. Hogy a magyar nemzetnek is lehet érzékenysége, Bukarestben, Belgrádban, Pozsonyban, de sajnos Budapesten sem merült fel mindig. Így történhetett, hogy a Budapesti Román Kulturális Intézet most a magyar Nemzeti Színházban kívánta megünnepelni a román nemzeti ünnepet. Azt a napot, amely számukra érthetően a boldogság, a mi számunkra viszont a nemzeti tragédia évfordulója, hiszen ezen a napon veszítettük el államunk területének hatalmas részét Románia javára. A Nemzeti Színház főigazgatója először beleegyezett abba, hogy a román külképviselet a teátrumban ünnepeljen, ám a felháborodás nyomán utóbb visszavonta a szóbeli bérleti megállapodást. A lépést a román külügyminisztérium sajnálattal vette tudomásul. A sajnálkozásra kedden a bukaresti magyar nagykövet – román újságírói kérdésre válaszolva – reagált: a budapesti Nemzeti Színház különleges jelentőségű a magyar nemzet számára, ezért nem a legmegfelelőbb helyszín annak megünneplésére, hogy Magyarország elveszítette Erdélyt. Füzes Oszkár nagykövet azon a bukaresti rendezvényen beszélt, amelyen a román–magyar kapcsolatok felvételének kilencvenéves évfordulójára emlékeztek.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Diplomáciai bonyodalmak a román ünnepség elmaradása miatt |

Hallgassa meg!



