Egy elszalasztott lehetőség: a Taurus XT 25-75-82

Fotó:
Gellért András műsorának huszonkettedik része november 6-án hangzott el.

A magyar beat és pop zenés meséjének következő fejezetéből kiderül, hogy még egy ásítóan unalmas menetrendből is születhetnek izgalmas történetek. Nem kell hozzá más, csak egy elnézett, vagy inkább lekésett csatlakozás az Amszterdam–Budapest légi járatra. Így történt, hogy hőseink, a Neoton együttes tagjai 1972 kora tavaszán ott ragadnak a holland éjszakában. Nem akármilyen este volt: a Fekete Szombat , a Black Sabbath, a korszak egyik leghíresebb zenekara tartotta fémes hangzású, borzongató szeánszát Ozzy Osbourne celebrálásában, aki a paranoiáról énekelt.

Az átutazó magyar zenészek szívét egyetlen pillanat alatt megolvasztotta, bár helyesebb, ha azt mondjuk, hogy megkeményítette az új, addig nem ismert, súlyos rockzene. Ők is éppen olyanok akartak lenni, mint az akkor megismert brit bálványok. Mivel a Black Sabbath név már foglalt volt, Taurus XT 25-75-82 néven alakították meg új zenekarukat. Egyébként az XT után következő számsor a korszakra jellemző ügyeskedő reklámfogás volt – a zenekar vezetőjének lakástelefonszáma.

A műsorban Balázs Fecó, Horváth Attila dalszövegíró és Sztevanovity Zorán idézte fel a történteket.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Egy elszalasztott lehetőség: a Taurus XT 25-75-82 >