Gellért András műsorának huszonharmadik része november 13-án hangzott el.
A magyar beat és pop zenés meséje arról a királyról szólt, akit egyetlen uralkodó dinasztia sem látott volna szÃvesen a palota dÃsztermében. Rangon aluli lett volna vele egy asztalnál ülni, hiszen Å‘ minden tekintetben ellentmondott a királyi imázsnak. Úgy öltözött, mint egy hippi, francia pezsgÅ‘ helyett tömény szeszt és sört ivott, nem érdekelte a hatalom, és rövid élete során a világ leggazdagabb embereit számon tartó Forbes-magazin éves listájára sem tudta felküzdeni magát. A királyi lét neki csupán két dolgot kÃnált: a felé irányuló rajongást, valamint a száműzetést, vagy ha úgy jobban tetszik, a kitiltást a magyar szórakoztatóipar egykor volt bevehetetlen bástyájú szellemváraiból.
A királyként emlegetett Radics Béla, Budapesten, egy angyalföldi lakásban várt arra, hogy a kőfalak egyszer majd leomlanak. Ma szobor őrzi az emlékét.
Radics Bélára emlékeztek egykori szomszédjai, Miklós Tibor dalszövegÃró, Tátrai Tibor, Tátrai Tibor, Som Lajos a Piramis egykori basszusgitárosa valamint Horváth Attila dalszövegÃró.
Egy király Angyalföldről - Radics Béla történetének első része |

Hallgassa meg!



