Ezernyi lyuk a vízzáró rétegen – kútfúrás feketén

Fotó: Flickr/Beth-HarperFotó: Flickr/Beth-Harper
Balásházy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium osztályvezetője, Szakály Áron, a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének titkára, Vágvölgyi László tolnai kútfúró mester és Kiss Pál, Balatonföldvár címzetes körjegyzője a Napközben szerdai adásában.

„Májustól novemberig nincs víz a kutamban. Vezeték tizenhárom kilométerre. Jogtiszta kút – körülbelül egymillió forintom bánja” – ecseteli az egyik hallgató. Sokan maguk próbálkoznak a kerti kútfúrással, de a mesterembereknek is jócskán akad munkája. Méterenként tíz-tizenkétezer forintot kérnek a fúrásért, s ez is közrejátszik abban, hogy a válság kezdete óta kevesebb a megrendelés.

Sok tulajdonos azon is próbál spórolni, hogy az engedélyeket sem kéri meg, holott egy kis kútnál nem kerülne sokba a procedúra. Székesfehérváron tavaly nagy port kavart, hogy miközben minden kútfúró végigdolgozta a tavaszt és a nyarat, mindössze egyetlen engedélykérelmet kapott az önkormányzat.

Szakértők attól is tartanak, hogy a rengeteg, házilagosan készülő új kút miatt megsérülhet a vízzáró réteg. Bár a mesterek erre is ügyelnek, itt is felhígult a szakma, és megjelentek a kontárok. Becslések szerint a kútfúrások legalább fele feketén történik hazánkban, de vannak olyan számítások is, amelyek kilencven százalékra teszik ezt az arányt.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Ezernyi lyuk a vízzáró rétegen – kútfúrás feketén >