Falusi turizmus határok nélkül

Fotó: zenta-senta.co.rsFotó: zenta-senta.co.rs
Németh Ernő összeállítása a keddi Határok nélkülben hangzott el.

A szerb határ közelében fekvő magyarországi települések lakói már felfedezték maguk számára a sorompó túloldalán fekvő Palicsfürdő és Szabadka szépségeit. De egy közeli magyar falut, Hajdújárást is, amely nemcsak vendéglőjéről, hanem arról is híres, hogy udvarában látogatható állatfarm működik, ahol struccokat, vaddisznókat, bivalyokat, lovakat, juhokat, kecskéket, borjakat simogathatnak a gyerekek, amíg a konyhán hagyományos délvidéki receptek szerint elkészül az ebéd. A jelekből ítélve most esély van rá, hogy a Gránic mindkét felén élő emberek ne csak alkalomszerűen látogassanak egymáshoz, hanem összefogjanak és közös erővel tegyenek valamit térségük fejlődése érdekében. Ízek, tájak, emberek elnevezéssel szervezték meg a hétvégén Hajdújáráson azt a turisztikai tanácskozást, amelyen megpróbálták felmérni, hogy a homokháti kistérség települései miként tudnák közösen fellendíteni a falusi turizmust. A vidéken hatalmas a munkanélküliség és kilátás sincs arra, hogy az emberek munkát találjanak. Fontos lenne tehát, hogy a magyarországi partnerekkel együttműködve maguk teremtsék meg a munkalehetőségeket. Szilágyi Dorottyát, a tanácskozást szervező, Kúria Kft., igazgatóját, és Haskó Istvánt, Hajdújárás polgármesterét, Németh Ernő kereste föl.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Falusi turizmus határok nélkül >