A 180 perc szerdai adásában Baranyi Mária készÃtett összeállÃtást arról, hogy a PANKKK leállása miatt állami támogatás nélkül maradhat a hazai könnyűzenei élet.
Július 1-tÅ‘l határozatlan ideig szünetel a PANKKK – a Program a Nemzeti Kultúráért Könnyűzenei Iroda, ami azt jelentheti, hogy állami támogatás nélkül maradhat a hazai könnyűzenei élet, a feltörekvÅ‘, elsÅ‘lemezes zenekarok és sok vidéki koncertszervezÅ‘ klub is. A 2005-ben Bozóki András kulturális minisztersége idején alakult iroda ötéves működése során több mint ötven tehetségkutató pályázatot, kétszáz album megjelenését, több ezer vidéki klubkoncertet és több száz zenekart, köztük a hazai együttesek külföldi megjelenését és rendezvényekre való kijutását támogatta. Az iroda a pályázatok lebonyolÃtása mellett számos egyéb szakmai érdekképviseleti funkciót is ellátott. Berta András programigazgató elmondta, a Programiroda jövÅ‘je kérdéses, hiszen egyelÅ‘re nem áll rendelkezésre a működéséhez szükséges anyagi háttér, de abban reménykedik, hogy a leállás csak átmeneti lesz.
A műsorban megszólalt Szalai Tünde, a balatonboglári Városi Kulturális Központ vezetÅ‘je, és a Szegedi Tudományegyetemen működÅ‘ JATE hallgatói klub vezetÅ‘je, Csaba Levente. Mindketten a PANKKK támogatásával szerveztek koncerteket. De mint Szász Márk menedzser elmondta, az iroda leállása a Parno Graszt roma zenekart is érzékenyen érinti, hiszen a legutóbb kiÃrt exportpályázat segÃtségével jutottak el egy izraeli turnéra, s ennek az utólagos elszámolása került most veszélybe.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



