Hetedik Aradi Magyar Napok

Fotó: Wikipedia/Bg1986Fotó: Wikipedia/Bg1986
Pataki Lehel Zsolt összeállítása és interjúja a Határok nélkül csütörtöki adásában hangzott el.

Hetedszer rendezi meg idén az Aradi Magyar Napokat a helyi RMDSZ a történelmi magyar egyházakkal és a civil szervezetekkel együtt. A rendezvénysorozat október elsején kezdődik és a hagyományosan október hatodikán, a 13 aradi vértanú kivégzésének 161. évfordulójára tervezett megemlékezésekkel ér majd véget. Az aradiak hangos meghívóját Szabó Mihály, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke mondja el Pataki Lehel Zsoltnak.

Ebből a hagyományápolásból kiveszi a maga részét Puskel Péter újságíró, helytörténész is, akinek a múlt héten ítélte oda a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, idei Nívó-díját az írott sajtó kategóriában, amellyel a több mint négy évtizedes munkásságát ismerte el.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Hetedik Aradi Magyar Napok >