Az antikváriumok kÃnálatáról, az olvasók szokásairól, valamint az állandóan keresett könyvekrÅ‘l szólt a Napközben csütörtöki adása.
A könyvek ára az utóbbi időben jelentősen megemelkedett, ezért azt gondolhatnánk, hogy többen térnek be egy-egy antikváriumba. A valóság mégsem ez, aminek a szakemberek szerint az lehet az oka, hogy sokan még ezeket az árakat sem engedhetik meg maguknak, de emellett a felmérések szerint egyre kevesebb felnőtt és gyermek olvas, tehát az igény is csökken. A Napközben csütörtöki műsorában Márffy György, a Központi Antikvárium tulajdonosa és Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igazgatója beszélt tapasztalatairól.

Hallgassa meg!



