Hívatlan lakók a kertben és a padláson

Fotó: Flickr.com/foxypar4Fotó: Flickr.com/foxypar4
A Napközben hétfői adásában szakemberek beszéltek arról, mit tehetünk, ha vadállatok költöznek a kertünkbe vagy a házunkba.

Galambok, darazsak, denevérek, olykor siklók. Egyre többféle állat jelenik meg városi körülmények között, sőt egyre többször fordul elő, hogy egyenesen a lakásba, a házba költöznek be hívatlan vendégek. Számos praktikát lehet hallani vagy olvasni arról, hogyan űzhetők el ezek az állatok vagy például milyen módszerekkel kergethetők el a padlást elfoglaló nyestek. Déri János, a Hortobágyi Madárkórház vezetője tudja, hogy sokaknak bosszúságot jelent a gólyák vagy a fecskék piszkolása, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy védett madarakról van szó, tehát ha valaki leveri a fészket – amit egyébként csak engedéllyel tehetne -, kötelessége számukra másik lakhelyet biztosítani.

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora a Napközben hétfői adásában elmondta, egyre több budai területen okoznak gondot a rókák, de megjelentek már az aranysakálok is. Rusvai Miklós, a Szent István Egyetem Állatorvos tudományi karának professzora szerint elsősorban a legháziasítottabb vadállatoktól kell tartani, mint például a galamb, amely számos betegséget hordozhat és a denevérektől, amik nagyon gyakran hordozzák a veszettséget, mert az ő immunizálásuk nem megoldott, szemben a rókákkal, amiből mindössze három veszett példányt találtak az elmúlt évben.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Hívatlan lakók a kertben és a padláson >