Humor és társadalom

Fotó: Flickr/ubo_pakesFotó: Flickr/ubo_pakes
A Tér-idő Humor és tudomány című sorozatának második része a humort, mint társadalmi jelenséget járta körül. Lukácsi Béla műsora.

A humornak – ha úgy tetszik – vannak intézményesített, illetve profi változatai, mint például a kabaré, a vicclapok, a filmek, a különböző vidám műsorok, de megvan a folklórja is: a viccek, az anekdoták. Humor minden társadalomban van, de hogy milyen az állapota, helyzete, az emberek hozzá való viszonya, milyenek a viccek, fontos jellemzője lehet egy társadalomnak. Síklaki István szociálpszichológus szerint a humornak a társadalomban is feszültség levezető hatása van. Magyarországon a humor a szocializmus idején – paradox módon – az ötvenes években élte virágkorát, amikor a legnagyobb volt az elnyomás.

Németh György ókortörténész azt mondta el, hogyan viszonyult az ókori görög és római világ a humorhoz, kiktől tanulhattak a görögök. A humor egy része kortól, helytől függetlenül is érthető, élvezhető, ugyanakkor azért kultúrafüggő is. Hogy milyen a humor helyzete az iszlám kultúrákban, ahol közismerten nagy a hagyomány ereje, arról Simon Róbert professzor, arabista beszélt. Hidasi Judit nyelvész pedig a japán humorról mesélt.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu



MR1 Kossuth Radio> Archívum > Humor és társadalom >