Szabó Judit Ágnes szociálpszichológus, idősügyi szakértő, Veresné Mohos Angéla, a Kispesti Nyugdíjasok Szociális és Érdekvédelmi Egyesületének elnöke és Mészáros Istvánné, a Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az éveknek Országos Szövetség budapesti elnöke a Napközben keddi adásában.
Ha valakire azt mondják, hogy idős, vagy azt feltételezik róla, hogy már semmire sem használható, vagy azt, hogy a család rendelkezésére áll, akár gyermeket istápolni, akár hivatalos ügyeket intézni, hiszen „időmilliomos”. Sokszor úgy kezelik az idős embereket, mintha már nem is lehetne önálló életük. Van, aki ezt a szerepet örömmel vállalja, ám akadnak olyanok is, akik úgy vélik, most már ideje, hogy éljenek is, utazgassanak vagy közösségbe járjanak szórakozni. Hol a helye az idős embernek a családban? Legyen annak nélkülözhetetlen része, mondhatni lelke, vagy „lépjen ki” és élje a saját életét? Lehet-e a kényszerek, kötelességek, elvárások mellett is magánélete?
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



