Inkább olcsó ruhát, cipőt, veszünk, mint jó minőségűt

Fotó: Flickr/nudevinylFotó: Flickr/nudevinyl
Máté Csabáné, a Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület egyik vezetője, Berkovits Miklós, a Magyar Cipőkereskedők Egyesületének volt elnöke és Várszegi Árpád, a Bőr és Cipőipari Egyesülés igazgatója a Napközben hétfői adásában.

Elárasztják az országot az olcsó távol-keleti textiláruk és lábbelik, ezért hosszú ideje nehéz helyzetben van a hazai textil és ruhaipar, de az átalakulás és a kis létszám ellenére él. A két-, háromezer forintért vett nadrágba, ha például cipzárt kell cserélni, az körülbelül ezerötszáz forintba kerül, ezért a legtöbben inkább kidobják a ruhát, nadrágot és közel ennyiért vesznek másikat. Hasonló a helyzet a cipőkkel is, hiszen ha valaki kétezer forintért vásárol cipőt, akkor nem fogja elvinni javítani, hiszen az is körülbelül ennyibe kerülne. Ezzel természetesen a varrónők, cipészek munkája is ellehetetlenül, arról nem is beszélve, hogy ezeket a négy-, ötezer forintos távol-keleti cipőket nem is lehet talpalni, hiszen egybe van öntve az egész. Ha nem is egyszer használatosak, de az első hibáig. Ugyanakkor egyre többen vannak azok, akik nem tudnak több ezer forintot kiadni egyszerre egy cipőért, főleg, ha a család több tagjának is kell vásárolni.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Inkább olcsó ruhát, cipőt, veszünk, mint jó minőségűt >