Az internet szolgáltatókkal kapcsolatos problémákkal foglalkozott a Napközben szerdai adása.
Az internetszolgáltatókkal kapcsolatban elÅ‘fordulnak olyan panaszok, hogy az elvileg szünetmentes szolgáltató váltás két hét kényszerpihenÅ‘vel jár vagy amikor az egyik pillanatról a másikra eltűnÅ‘ internetkapcsolatot csak három hét után, közvetlenül az illetékes csoport vezetÅ‘jének cÃmzett levél hatására tudják helyreállÃtani.
Fülöp Zsuzsa, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivÅ‘je a Napközben csütörtöki adásában elmondta, hogy bár érkeznek hozzájuk panaszok, de tömegesnek nem mondható, mert az emberek általában megpróbálják maguk elérni azt, hogy az ügyfélszolgálaton érdemi segÃtséget kapjanak. A kötbérrel kapcsolatban Takács Péter hÃrközlési és média biztos azt mondta, a szabályozás egyértelmű, ugyanis a hiba bejelentése után 72 órán belül el kell azt hárÃtania szolgáltatónak, ellenkezÅ‘ esetben az ügyfél benyújthatja kötbér igényét. A szünetmentes szolgáltató váltás elÅ‘Ãrásos módja pedig az, hogy tizenegy napon belül meg kell történnie az átmenetnek egyik szolgáltatótól a másikig, de úgy, hogy az nem járhat szolgáltatás kieséssel.

Hallgassa meg!



