Majdnem harminc százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma az év első kilenc hónapjában a tavalyi adatokhoz képest – erről is szólt ma a Hajnal – Táj, Gergácz Anikó interjújában.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első kilenc hónapjában a Nyugat-Dunántúlon, Bükfürdő mellett, Győr volt a legvonzóbb célpontja a turistáknak - közölte a Magyar Turizmus Zrt. regionális szervezete. A városban közel kétszázezer vendégéjszaka volt, ami huszonnyolc százalékos, kimagasló emelkedést jelent a tavalyi adatokhoz képest. 2009-ben főleg a céges megrendelések, a szakmai utak elmaradásával Győr jelentős visszaesést szenvedett el, most azonban visszatérőnek látszik a vendégforgalom. A nagyobb hotelek azonban úgy tűnik, nem érezték ilyen kimagaslónak a javulást.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



