A Kihívás hétfői adása Barna Eszter szerkesztésében a karrierváltókról szólt.
Semmittevés vagy karrierváltás? Franciaországban, Németországban, Angliában már társadalmi jelenségnek számít az a folyamat, hogy aránylag fiatal emberek besokallnak a munkájuk okozta stressztől, és attól, hogy nem urai saját idejüknek, és egy időre kiszállnak a napi taposó malomból, akár annak árán, hogy egy ideig munka nélkül, jóval alacsonyabb életszínvonalon, akár segélyen élnek. Magyarországon ez a véglet még kevéssé jellemző, a mindennapi megélhetés problémája, a munka elvesztése ennél sokkal jellemzőbb, amire kevesen vállalkoznak önként.
A brit Idler vagyis a Semmittevők Magazinja azt a világlátást népszerűsíti, hogy ne váljunk a munkánk rabszolgájává, és arra is javasol alternatívákat, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani. Tom Hodgkinsont, az Idler szerkesztője a Kihívás műsorában Barna Eszter szerkesztőnek elmondta, nem utasítja el a munkát, de fontosnak tartja, hogy urai lehessünk saját életünknek, amiben egy hagyományos állás akadályt jelenthet.
A magyarországi karrierváltókról végeztek kutatást és írtak könyvet Bokor Attila és kollégái. Bokor Attilát az OD Partners ügyvezetőjével, címzetes egyetemi tanárral Barna Eszter beszélgetett a hazai helyzetről, arról, mit tapasztaltak, mi vezet el egy ilyen döntéshez idehaza.

Hallgassa meg!



