Készültségek a folyókon a hétvégi áradás után

Fotó: MR/Zengő ÁrpádFotó: MR/Zengő Árpád
Sokkal nagyobb gondot okoz a belvíz, mint a hétvégén levonult árhullámok – erről is szólt a Hajnal – Táj.

Vas megyében kisebb, nagyobb apadás van a folyók hétvégi árhullámához képest. Nádor István a Nyugat-Dunantúli Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, a vasi megyeszékhelyen átszaladó Perint patak most olyan, mint egy szűk mederben hömpölygő folyó. A Rábán el kellett rendelni a másodfokú készültséget Körmendnél és nem nagyon javul a helyzet. A Kis-Balatonnál harmadfokú a belvízvédelmi készültség. A szakember hozzátette, elhúzódó munkára kell számítani. Jelenleg 85 ezer hektár áll víz alatt, ennek több mint fele vetés, illetve szántó. A Zala és a Rába egyes részein másodfokú, a Tarnán elsőfokú riadót rendeltek el a folyó magas vízállása miatt.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu



MR1 Kossuth Radio> Archívum > Készültségek a folyókon a hétvégi áradás után >