Binder István, a PSZÁF szóvivője, Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Szövetségének elnöke és Pintér György, az INDRA érdekvédelmi egyesület elnöke a Napközben pénteki adásában.
Idegesít-e valakit, ha adatai (telefonszám, levélcím, netán ennél „bizalmasabb” információk) illetéktelenek tudomására jutnak? Egyáltalán ki az illetéktelen? Megengedhető-e, hogy egy biztosító a nyakunkra küldjön egy eleddig vadidegennek hitt személyt, mondván, mostantól ő lesz a „brókerünk”, miközben ilyen közreműködőt nem kértünk? S persze az illető minden, a biztosítónál nyilván tartott adatunkat megismerte, pedig nem akartuk. Elegendő magyarázat-e erre, hogy a szerződés mikrobetűs része szerint ehhez joguk van? Elhiggyük-e, hogy megbízható az illető? Ki garantálja, hogy az? Ki viseli a kárt, ha ez a bróker miatt ér bennünket?
Vélhetőleg sokakat értesített arról az AIM biztosító, hogy felmondja a megkötött kötelező felelősségbiztosításokat, miközben a casco piacon továbbra is jelen kíván lenni. De a legtöbb biztosítási ajánlat „csomagban” olcsóbb, vagyis ha mindkét biztosítást ugyanott kötik. Vajon joga van az ügyfélnek ahhoz, hogy ő is felmondja a cascót? Elvben ugyanis ezt csak „évfordulón” tehetné meg büntetlenül.

Hallgassa meg!



