Lesz-e változás a gyerekkultúra támogatásában?

Fotó: Neubauer RudolfFotó: Neubauer Rudolf
Az Esti beszélgetés kultúráról című műsorban Gócza Anita a gyerekkultúra mai állapotáról beszélgetett vendégeivel.

Gócza Anita a gyerekirodalomról és könyv- és folyóirat-kiadásról, a Márai Programról, az iskolai könyvtárakról, ifjúsági és rajzfilmek készítéséről, a gyerekkultúra támogatási rendszeréről beszélgetett vendégeivel. Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap nemrégiben kinevezett elnöke már első nyilatkozataiban kiemelte, hogy fontosnak tartja a gyerekkultúra támogatását. Kovács Eszter, a Pagony Gyermekkönyvkiadó alapítója a műsorban elmondta, azt tartja a legnagyobb hiányosságnak, hogy az NKA pályázatokban nincs lehetőség az illusztrációra pénzt kérni, pedig nem mellékes, hogy a gyerekeknek szóló szövegek milyen rajzokkal jelennek meg. Vészits Andrea, a Bálint Ágnes Műhely tagja szerint nagy szükség lenne arra, hogy a gyerekközönség részére klasszikus és kortárs magyar irodalmi adaptációk készüljenek. Sándor Csilla, a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat főszerkesztője elmondta, hogy szinte egyáltalán nincsenek igényes, gyerekeknek szóló kiadványok, folyóiratok a magyar lappiacon.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Lesz-e változás a gyerekkultúra támogatásában? >