A turisták budapesti tájékozódásának nehézségeiről beszélgetett a pénteki Napközben műsorában vendégeivel Péter György.
Nincsenek könnyű helyzetben a külföldi turisták Budapesten, mert bár az utóbbi években megjelentek a nevezetességeket mutató barna táblák az utcákon, odáig eljutni nem túl egyszerű, mert a BKV járatok nagy részén semmiféle angol nyelvű ismertető, tájékoztató nincs. Fekete László, a Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezetője elmondta, hogy a BKV-val közösen most helyeztek ki a legforgalmasabb útvonalakon és metró- valamint földalatti megállókban tizennégy „Ön itt áll” táblát, amely nem csak azt mutatja meg, hogy éppen akkor hol van a turista, de az is megtudható segítségükkel, hogy a környéken milyen nevezetességek, érdekességek találhatók. Erdei Bálint, a Cityrama ügyvezető igazgatója is úgy véli, lenne még mit javítani a tájékoztatáson, és nem ártana az egységes, közérthető rendszer sem. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy a budapestiek szívesen segítenek az eltévedt turistáknak, ha sajnos sokan még nyelvtudással nem is, de kézzel-lábbal megpróbálják megmutatni, elmagyarázni a helyes irányt.
Londonban Tóth Vali tudósító szerint sokkal könnyebb a turistáknak, mert számtalan tábla jelzi egy-egy nevezetesség irányát, és a budapesti metróhoz képest is sokkal jobb itt a helyzet, hiszen minden megállóban több ezer, ingyenesen elvihető metrótérkép segíti a tájékozódást. Nemes Gábor ezzel szemben nem sok jóval tudja bíztatni a Moszkvába utazókat, mert itt szinte minden cirill betűkkel van kiírva, még a metróban is. Ráadásul az orosz fővárosban a háztömböket számozzák be, az egyes házakat, kapukat nem, ezért ha az utcát meg is találta a turista, a konkrét cím megtalálása sok időbe telik. A tájékozódásban pedig a lakosok sem nagyon tudnak segíteni, mert csak kevesen beszélnek angolul, sokan ráadásul nem is tősgyökeres moszkvaiak, hanem máshonnan betelepültek, tehát maguk sem biztosak abban, hogy jó helyen vannak e egyáltalán.

Hallgassa meg!



