Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke és Sándorné Bogáth Margit pszichológus a Napközben pénteki adásában.
Szeptembertől a középiskolákban akár negyvenhat, az általános iskolákban harminckilenc tanuló is lehet egy osztályban, az óvodákban pedig a harminchárom fős csoportokat is engedélyezik. Ez azt jelenti, hogy a mostani maximális létszámot akár harminc százalékkal is túlléphetik majd az intézmények. A tanárok egy része szerint már a huszonnyolc-harminc fős osztályokkal sem könnyű, ráadásul a szülők is tartanak a túlságosan nagy csoportoktól.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



