Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel Benkei Ildikó beszélgetett a mezőgazdaságot érintő változásokról a Vasárnapi újság adásában.
A társadalom már megelégelte a mezőgazdaság körüli sorozatos botrányokat: a földspekulációkat, a leszorított felvásárlási árakat – gondoljunk csak a tejre, vagy a 10-14 forintos almára, a külföldről idehozott selejtes élelmiszerekre, amelyre még az előző agrárminiszter, Gráf József sem tudott más jelzőt használni, mint hogy nem lehetünk Európa szemétlerakója.
A héten ötven Baranya megyei kis- és középvállalkozóval tárgyalt az egyik angol lánc képviselője arról, hogy a hazai termékek miként kerülhetnének be az áruházakba. Azonban egy másik áruházláncot szintén pár napja húszmillió forintra büntetett a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a Csehországból származó olcsó tej árusítása miatt –beszerzési ár alatti értékesítésért.
A 2011-es költségvetés éppen ezért egyenesen riasztó lehet a zavarosban halászóknak, hiszen a büdzsé a nemzeti érdekeket fogja szem előtt tartani. Nagyobb védelmet kap a vízügy, de a kis- és középvállalkozók számára is több lesz a pályázati pénz.

Hallgassa meg!



