Milyen tényezőktől függ egy-egy település víz- és csatornadíja?

Fotó: Flickr/eelke dekkerFotó: Flickr/eelke dekker
A víz- és csatornadíjak különbéségének okairól szólt a Napközben csütörtöki adása.

Ányos József, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke a Napközben csütörtöki adásában elmondta, hogy a vízdíjért fizetendő összeg nem lehet magasabb 1200 forintért, míg a legalacsonyabb ár ma Magyarországon a száz forint lehet köbméterenként, de ez nem reális. A díjak képzésére egyébként nem létezik jogszabályi előírás és nincs kontroll az önkormányzatok fölött, hogy milyen árat állapítanak meg. A szakember szerint három fő tényező befolyásolhatja a települések közötti, olykor tetemes vízdíj különbségeket. Az első, amikor az önkormányzat politikai tényezők szempontjából és nem a gazdasági tényezők szerint állapítja meg a díjat. A második, amikor a műszaki feltételek közti különbségek, mint például a tisztítás vagy a víz kiemelése miatt tér el az ár jelentősen. A harmadik tényező a földrajzi adottságok különbözősége, mert nem mindegy, hogy a szolgáltatást egy sík vagy egy hegyvidéki területen kell nyújtani. Lévai Zsuzsa, a Fővárosi Vízművek szóvivője a National Geographic cikkére reagálva elmondta, azért nem voltak pontosak az újságban megjelent adatok, mert Budapest esetében összevonták a csatorna és a víz díját, míg más városok esetében csupán a vízdíjat tüntették föl. A szóvivő egyébként úgy gondolja, Budapesten a reálishoz közelít a víz díja, ennél olcsóbb nem nagyon lehet, mert bár sok minden automatizált, a legtöbbe mégis a munkabér és a karbantartás kerül.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Milyen tényezőktől függ egy-egy település víz- és csatornadíja? >