Fejérdy Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökhelyettese, Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület elnöke és Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója a Napközben csütörtöki adásában.
A négymillió hazai épÃtmény közül tizenegyezer műemlék. A legóvatosabb becslések szerint legalább tizenhét-tizennyolc ezer ingatlannak kellene műemléki védelem alatt állnia, mások harminc-harmincöt ezerrÅ‘l beszélnek. A szakemberek arra biztatnak, hogy járjunk nyitott szemmel, s jelentsük, ha védeni való emléket, romot, épületet találunk. Vasárnap lesz a műemlékvédelmi világnap, ami a világörökségi helyszÃnekrÅ‘l is szól.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



