Gellért András műsorának ötvenötödik része augusztus 6-án hangzott el.
A magyar beat és pop zenés meséje arról szól, hogy senki sem szent, még akkor sem, ha netán ezt hiszi, vagy ezt mutatja magáról. Történetünk főszereplői egy időben maguk is éppen úgy jártak híveik körében, mintha glória lenne a fejük felett. Ma már persze megmosolyogják akkori önmagukat, de nem feledkeznek meg arról sem, hogy miközben hirdették az igét, rock’n’roll zsolozsmákkal tartották a hitet a csalódottakban, és az új utakat keresőkben, nos addig rájuk, a zenei eretnekekre besúgók sokasága figyelt. Európa Kiadó, negyedik rész.
A műsorban megszólalt Kiss László az Európa Kiadó basszusgitárosa, Menyhárt Jenő az Európa Kiadó együttes vezetője, Kamondy Ágnes színész, szövegíró, zongorista.

Hallgassa meg!



