Nem csökkent az üdülési csekkek forgalma

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Az üdülési csekkekkel kapcsolatos kérdésekről, visszaélésekről szólt a csütörtöki Napközben műsora.

Január elsejétől az üdülési csekk huszonöt százalékos adó alá esik, ezért sok cég kivette a caffeteria juttatásokból. Ennek ellenére az üdülési csekkek forgalma nőtt az év első három hónapjában, sőt százmillió forinttal meg is haladta a tavalyi év hasonló időszakának forgalmát. Egyelőre tehát nem jöttek be azok a jóslatok, melyek szerint az üdülési csekk megadóztatásával megszűnik annak előnyössége és krízishelyzet alakulhat ki a szállodákban. Bár sok elfogadóhely van, a szolgáltatók még mindig sorban állnak azért, hogy ők is felkerüljenek a hivatalos elfogadóhelyek listájára. Milyen szolgáltatók és hogyan lehetnek üdülési csekk elfogadók? Miért nem csak üdülésre, kikapcsolódásra lehet felhasználni az utalványokat? Milyen büntetésre számíthat az, aki eladja üdülési csekkét? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Napközben csütörtöki adásában Érczfalvi András vendégeivel: Karácsony Mihállyal, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnökével, Antalffy Gáborra, a KISOSZ elnökével és Kathi Attilával, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivőjével.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Nem csökkent az üdülési csekkek forgalma >