A Gondolat-jelben Farkas Éva a POSZT-ra színdarabokat válogató Fáy Miklóssal beszélgetett.
Idén a Katona József Színház nem vesz részt a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyében. A versenyprogramot ebben az évben Fáy Miklós zenekritikus válogatta, aki a Katonából A hős és a csokoládékatona című előadást választotta. A színház szerint azonban az elmúlt év más bemutatói jobban reprezentálnák művészi törekvéseiket. A Katona végül az off programban mutatja be Máté Gábor rendezésében A kétfejű fenevad című előadását, A hős és a csokoládékatona helyett pedig Zsótér Sándor Egerben készült Maya című operettje versenyezhet a POSZT-on. Fáy Miklós mintegy 130 előadást nézett meg, a fesztivál versenyprogramjába ebből 14 – hét-hét kamara- és nagyszínházi – előadás került. Az öt vidéki és három határon túli mellett mindössze négy budapesti társulat szerepelhet, s e négyből is csupán egy a hagyományos kőszínház – az Örkény – a másik három pedig alternatív társulat.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



