Tatár Gergely, a Magyar Pókerszövetség elnöke, Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke, GyÅ‘ri József ügyvéd, Molnár Krisztián, az APEH osztályvezetÅ‘je és Para-Kovács Imre újságÃró, játékos a Napközben keddi adásában.
Óvatos becslések szerint több mint kétszázezren pókereznek Magyarországon. Közülük több tÃzezren pókertermekben játszanak, a többiek az interneten. A pókerszalonok egyesületi formában működnek, hivatalosan sporttevékenységet és népszerűsÃtést folytatnak. Az a véletlenen alapuló játék ugyanis, ahol tét és nyeremény van, szerencsejátéknak minÅ‘sül, ennek szervezését pedig tiltja a törvény. Ráadásul a pókert felvették a kaszinójátékok közé, vagyis csak kaszinóban lenne szervezhetÅ‘. Azóta megszületett a pókertörvény is, amely májustól rendezné a pókertermekre vonatkozó szabályokat – ám a klubok tiltakoznak, mert a jogszabály szerintük ellehetetlenÃti Å‘ket.

Hallgassa meg!



